Egy hét Ausztráliában / Five days in Australia

Mivel külföldi ügyfelet (ausztrál) szupportálok és az ügyfélnek komplett új környezetet építettek, ezért lehetőséget kaptam kiutazni és megismerkedni a rendszerrel. Életemben nem jártam még Ausztráliában, így örültem, hogy mehetek, de nem nyaralási céllal, hanem átadás/átvételt csinálni, dokumentációt gyártani, a lehető legtöbb adatot összeszedni a régi környezetről, mert annak átvételekor a kollégák gyengén teljesítettek.

A repjegyet, a szállást a cég fizette, az egyéb költségeket (taxi, étkezés) pedig mi, de utána vissza tudtam igényelni. Ketten mentünk, egy argentin sráccal, ő konzultáns pozícióban van, én a BAU-t viszem (busy as usual :) .

2013. június 30-án vasárnap délután indultunk Wellingtonból egy Quantas géppel. Szeretem a Quantast, mert tiszta, normális gépeik vannak, kedves a személyzet, remek az ellátás és betartják a menetrendet. Bőven indulás előtt kiértem a wellingtoni reptérre, becsekkoltam, aztán elindultam megkeresni a beszálló kaput. Előtte azonban megálltam kitölteni az Ausztráliába beutazók nyomtatványát, de kitöltés helyett észrevettem, hogy elhagytam az övtáskámat, benne az összes iratommal. Hirtelen melegség öntött el, egy pillanat alatt levert a víz, aztán rohanás vissza a checkin-hez. Basszus, a hölgynél hagytam a szütyőmet, szerencsére senki nem vitte el.

A repülőn fejedelmi helyem volt, egyedül voltam a sorban, így –noha a folyosó felé vették a jegyemet, pedig ablakhoz kértem- volt lehetőségem korrigálni.

A bal szárny mellett ültem, tökéletes rálátással a szárnyra. Miért fontos ez? Mert felszállás közben és az időnkénti turbulencia hatására úgy tűnt, hogy a szárny külön életet kezdett élni, hatalmasnak tűnő kilengéseket produkált. Jajj, összeszorult a torkom. Mellesleg, amikor a szárny hátsó éleket kitérítették a pilóták, átláttam a szárnyon és nagyon vékonykának tűnt…

A repülés maga rendben ment, az elején fényképeztem, szigorúan ablakon keresztül, aztán megnéztem a Die hard sorozat legutóbbi, Budapesten forgatott részét. A forgatás alatt éppen Budapesten voltam Solaris oktatáson, így pont láttam a Mi-24 Hind helikoptert a belváros felett. A film nem volt nagy szám, inkább a magyar környezet és ismerős színészek szereplése tette érdekessé.

A melbournei leszállás után sikerrel vettük a határrendészet kérdéseit, beléphettünk az országba. Kerestünk egy taxit, majd jó fél óra taxizás után (eléggé kiesik a reptér) a szállodához értünk. A taxissal jót beszélgettünk, indián fickó, először bányászkodott, aztán taxisnak állt. Az egy hét alatt egyetlen ausztrál taxist sem láttam, viszont volt ideges olasz(?), indiai, görög, egyiptomi.

A szállodában egy pakisztáni srác volt a recepciós, kínai lány takarított, indiai terített a reggelihez.