A maradék pár nap Ausztráliában

A napok szaladtak egymás után, a télnek köszönhetően délután fél hatkor már sötétedett, ennek és a munka utáni fáradtságnak köszönhetően nem barangoltuk be Melbournet. Csütörtökön lehetett volna elcsípni az ingyenes (!) várost körbejáró villamost, azonban az előzetes terveket áthúzta egy elhúzódó munka, plusz a szemerkélő esőben lemondtunk róla.

Mit lehet még pár mondatban elmondani Ausztráliáról?

-         Nem találkoztam „igazi” ausztrál taxissal, volt viszont görög, török, egyiptomi, indián, olasz, indus,utóbbi turbánnal.

-         Mint Új-Zélandon, Aussiban is rengeteg náció él, amolyan hatalmas olvasztótégely, a rengeteg féle nép számtalan konyhájával.

-         Sok boltban csak készpénzzel lehet fizetni, erre érdemes rákérdezni, különben kínos szituáció lehet.

Pénteken, az utolsó napon hamarabb eljöttünk és bementünk a központba, a Federation Squarere és a központi pályaudvarra. A Federation Squarenél van egy igazi professzionális eligazító, mindenféle témában lehet ismertetőket, térképeket és emberi segítséget kérni. Nekünk is sikerült egy másik környéket bemutató térképet szerezni, amit természetesen képtelenek voltunk használni, mert véletlenül sem azt a környéket mutatta. Egy helyi világosított fel, hogy értelmetlen közös pontokat keresni a szerzett és az utcán talált nagy térkép között, mert totál mást mutatnak. Remek.

Ezek után vettünk pár szuvenírt (kenguru, koala, hűtőmágnesek) és elindultunk a repülőtérre. Azt már csak a gépen vettem észre, hogy a céges mobilom az ügyfél egyik tárgyalójában, a projektor alatt maradt (azzal növeltük a projektor magasságát)…egy hétig nem is kaptam egyetlen hívást sem! Majdnem éjfélre újból Wellingtonban voltam.

A City

Typical streetview

Motor shop

Stadion

Federation Square

Central station

Egy hét Ausztráliában II. / Five days in Australia II.

Vasárnap a wellingtoni müzliszeletekkel a hasamban tértem volna nyugovóra, amiket korábban nagy bambi szemekkel tagadtam le az élelmiszerek után érdeklődő ausztrál vámos előtt a reptéren. De nem, mert elmentünk feltérképezni a környéket.

A hotelre merőleges keresztutca tele volt ételes üzletekkel, kínai, japán, koreai étterem, olasz pizzéria, fish and chips bolt, és volt magyar étterem is! Már majdnem bementem a magyarba, hogy végre hazai ízeket érezzek, de a smucigság legyőzte a vágyat. A lángos 10 dollárért volt, azaz lett volna, ez kb 2100Ft, a gulyás leves olyan 5000Ft környéke. Estére gulyás? Túl nehéz kaja, lássuk be. Beláttam. :D

A fish and chips boltban kötöttünk ki, egy szemrevaló szöszi leányzó vette fel a rendelést. Némi problémánk akadt a fizetéssel, mert csak készpénzben lehetett, de a pénz automata megoldotta. A szöszi leányzóról kiderült, hogy kb annyira ausztrál, amennyire én, mert német volt (nincsenek szép német lányok?? hahaha) és az egyetemi tanulmányai miatt élt Melbourneben. Hazafelé szerettem volna sört venni egy kisboltban, de a pénztárnál jeleztek, hogy nem fog sikerülni, mert az alkohol árusítási liszenszük csak 21:00-ig érvényes hétvégén.

Az éjszaka kellemesen telt, az alvókám nem zavartatta magát az idegen helyen, a két óra eltolódás pedig kifejezetten jótékonyan hatott, reggel a megszokottnál két órával később kellett munkába indulni. Az argentin kolléga hajnali öttől virrasztott a szomszédban…

Hétfőn a hotelben reggeliztünk, ez volt az első és az utolsó alkalom, mert a kontinentális reggeli (két dzsem között egy harmadik, illetve vaj kenyérrel) érezhetően kevésnek bizonyult. Reggeli után fogtunk egy taxit, irányba vettük az ügyfél irodaépületét. Körülbelül öt perc taxizás után, amiben benne foglaltatott két piros lámpa, megérkeztünk, de kihalt (volt) minden, a zene sem szólt. Valaki azért kijött és közölte, hogy tök jó, hogy mi ott voltunk nyolcra, a többiek csak kilenc környékén várhatók, vagy fél tízre. Remek…azért megkönyörültek rajtunk, így bent várakozhattunk.

Időközben a kollégák is megérkeztek, szingapúri, indiai, malajziai, kínai-szingapúri, talán két „eredeti” ausztrál is befért a csapatba, de ők kimaradtak a mindenkire kiterjedő „honnan jöttél” kérdésemből. Megállapítom, hogy pokoli fontos a személyes találkozó olyan emberek között, akik együtt, de nem egy helyen, dolgoznak! A személyes látogatással beleláthattunk az ottaniak életébe, lehetőség volt közös ebédre, beszélgetésre, ők pedig láthatták, hogy nem orkok vagyunk. A hatást főleg a visszaérkezés után pozitív irányban változó kommunikációban tapasztaltam.

A közös ebédet egy elöl könyvesbolt, hátul könyvtár, oldalt pedig kávézó „mini üzletkomplexumban” fogyasztottuk el, csak bámultam, ilyen boltot korábban nem láttam. Az étel rendben volt, viszont Aussieban nem mindenhol (pl itt sem adtak) adnak vizet a tálalás előtt, míg Új-Zélandon ez általános (és jó) szolgáltatás.

Az első munkanap hamar eltelt, a hotelbe visszaérve némi pihenőt követően felkerekedtünk vacsorát keresni. Aznap az olasz (Silvio) pizzéria nyert, nagyon finom pizzát kaptam, a mérete is bőséges volt, kedves lányok szolgáltak ki, éreztem, hogy „this is just the beginning of a beautiful friendship” (ezen kívül még kétszer zártuk ott a napot, nem véletlenül)…

Az éttermekkel teli keresztutca / Cross street with couple of restaurants

A házak között felsejlik a City / The City appears amongst the houses

Reggeli rejtvény, merre van kelet? / Morning riddle, where is the East cardinal point?

A jelen "sztoridzsa" :D (V7000 storwize) / Storage from the present (V7000 storwize)

Power P740 rendszerek / Power P740 hardware(s)

A múlt egy (nagy) darabja, DS4500 / Big piece of the past, DS4500

A kedvenc, IBM TS3584 tape library / My favourite, IBM TS 3584 tape library

Van mire menteni / Just some tape cartridges to backup

Egy hét Ausztráliában / Five days in Australia

Mivel külföldi ügyfelet (ausztrál) szupportálok és az ügyfélnek komplett új környezetet építettek, ezért lehetőséget kaptam kiutazni és megismerkedni a rendszerrel. Életemben nem jártam még Ausztráliában, így örültem, hogy mehetek, de nem nyaralási céllal, hanem átadás/átvételt csinálni, dokumentációt gyártani, a lehető legtöbb adatot összeszedni a régi környezetről, mert annak átvételekor a kollégák gyengén teljesítettek.

A repjegyet, a szállást a cég fizette, az egyéb költségeket (taxi, étkezés) pedig mi, de utána vissza tudtam igényelni. Ketten mentünk, egy argentin sráccal, ő konzultáns pozícióban van, én a BAU-t viszem (busy as usual :) .

2013. június 30-án vasárnap délután indultunk Wellingtonból egy Quantas géppel. Szeretem a Quantast, mert tiszta, normális gépeik vannak, kedves a személyzet, remek az ellátás és betartják a menetrendet. Bőven indulás előtt kiértem a wellingtoni reptérre, becsekkoltam, aztán elindultam megkeresni a beszálló kaput. Előtte azonban megálltam kitölteni az Ausztráliába beutazók nyomtatványát, de kitöltés helyett észrevettem, hogy elhagytam az övtáskámat, benne az összes iratommal. Hirtelen melegség öntött el, egy pillanat alatt levert a víz, aztán rohanás vissza a checkin-hez. Basszus, a hölgynél hagytam a szütyőmet, szerencsére senki nem vitte el.

A repülőn fejedelmi helyem volt, egyedül voltam a sorban, így –noha a folyosó felé vették a jegyemet, pedig ablakhoz kértem- volt lehetőségem korrigálni.

A bal szárny mellett ültem, tökéletes rálátással a szárnyra. Miért fontos ez? Mert felszállás közben és az időnkénti turbulencia hatására úgy tűnt, hogy a szárny külön életet kezdett élni, hatalmasnak tűnő kilengéseket produkált. Jajj, összeszorult a torkom. Mellesleg, amikor a szárny hátsó éleket kitérítették a pilóták, átláttam a szárnyon és nagyon vékonykának tűnt…

A repülés maga rendben ment, az elején fényképeztem, szigorúan ablakon keresztül, aztán megnéztem a Die hard sorozat legutóbbi, Budapesten forgatott részét. A forgatás alatt éppen Budapesten voltam Solaris oktatáson, így pont láttam a Mi-24 Hind helikoptert a belváros felett. A film nem volt nagy szám, inkább a magyar környezet és ismerős színészek szereplése tette érdekessé.

A melbournei leszállás után sikerrel vettük a határrendészet kérdéseit, beléphettünk az országba. Kerestünk egy taxit, majd jó fél óra taxizás után (eléggé kiesik a reptér) a szállodához értünk. A taxissal jót beszélgettünk, indián fickó, először bányászkodott, aztán taxisnak állt. Az egy hét alatt egyetlen ausztrál taxist sem láttam, viszont volt ideges olasz(?), indiai, görög, egyiptomi.

A szállodában egy pakisztáni srác volt a recepciós, kínai lány takarított, indiai terített a reggelihez.