Here we go.. újra itt.. Pont 1 éve érkeztem az Egyesült Királyságba / 1 yr anniversary of life start in UK

Már egy ideje csak a mamára gondolok gondolkodtam azon, hogy folytatni kellene a blogot, azonban mindig sikerült Mással/mással töltenem az időt.

Ám ma érkeznem kellett, mert jeles nap van, sok szempontból is:

-                          láttam Borit, a megújult MTVA egyik meteorológusát http://comment.blog.hu/2015/03/15/a_koztevenek_is_van_gaal_noemije?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2015_03_15&utm_campaign=index,

-                          megint használtam a 600Wattos lidlis botmixeremet (a nyuszi hozta, elfáradt, mert dögnehéz a cucc),

-                          kiderült a kokárda szó eredete http://index.hu/belfold/2015/03/15/marcius_15._nemzeti_unnep_petofi_sandor_orban_viktor_ellenzek_tuntetes/tudja_mi_koze_a_kakastarejnak_a_kokardahoz/

-                          ma van 1 éve, hogy elkezdtem egyesült királyságbeli életemet.

Rengeteg minden történt velem az egy év alatt, sok benyomás ért, volt jó, volt rossz, azonban elmondhatom, hogy jól érzem magam itt, nagyjából beilleszkedtem, és a lelkem nem a szinusz görbe fel- és leszálló ágai között siklik.

Zéland sokkal inkább a végletekről szólt, a Egyesült Királyság pedig stabil 7-es a 10-es skálán.

Miindjárt éjfél, ez a bejegyzés csak ennyi lesz mára, mert „Mással” töltöttem az időt. Viszont lesz folytatás, hamarosan!

Az angliai élet kezdő lépései / Starter steps of life in UK

Minden olyan embernek, akinek kb annyi kapcsolata van az Egyesült Királyságban mint nekem, (azaz kvázi nulla) és nem baráthoz/családtaghoz/stb jön, három fontos kezdő lépést kell megtennie az angliai életének elindításához:

-         angol bankszámla nyitása,

-         lakhatás megoldása,

-         NI (National Insurance, adószám) megszerzése.

-         + angol telefonszám sokat segít.

Aki munkaajánlat nélkül jön, annak nyilvánvalóan ajánlott a munkakeresés is.

Az angol rendszerben a feljebb említett három lépés érdekesen és logikátlanul körkörösen függ egymástól, azaz ahhoz, hogy mondjuk lakás tudjál bérelni (lehet kivétel), kell bankszámla, de bankszámlát csak angol lakcímmel lehet nyitni. Az NI szám igényléséhez szintén angol lakcím kell. A fizetéshez pedig NI szám és bankszámla szükséges. Jó ugye?!

Az a szerencse, hogy némi angol nyelvtudással (ez kegyetlen fontos, mert így teremt az ember kapcsolatot a hivatalos eljáráshoz alapvetően(!) ragaszkodó „hivatalnokkal”), mázlival, rugalmassággal az elsőre 22-es csapdáját mutató angol bürokrácia mindenhol pont annyit enged, hogy elérhessük a célunkat.

Ha az ember megijed és beletörődve tudomásul veszi a hivatalos állásfoglalást, akkor vége van, de ha bátraké a szerencse alapon megy és próbálkozik, akkor van esélye beindítani az életét, onnantól pedig már fut a szekér.

Amikor partot értem Dovernél, nekem is elindult a három fontos lépés. Volt egy állásom, volt 8 napra szállásom és némi készpénzem.

A lakhatás megoldását már otthonról elkezdtem intézni, a skypeos euroval feltölthető számlámról szorgalmasan hívogattam az angol ingatlanügynökségeket (kb az esélytelenek nyugalmával, mert személyes találkozó nélkül sovány minden) és órákon át vizslattam a hirdetéseket a www.primelocation.com, a www.rightmove.co.uk, a www.gumtree.com, a www.portsmouth.co.uk, a www.starflats.co.uk és a www.houseshare.com oldalakon. Nagy meglepetésemre több ügynökség is szóba állt velem, sőt email címre küldtek ajánlatokat! Nesze! :) Szinte tuti, hogy a nevet, email címet betűzni kell, érdemes egy NATO alphabet kódtáblát előkészíteni, sokat segít!

A kiadó lakások kb 90%-a ügynökségeken keresztül kel el, ritkán, de van „private landlord” (kb a magántulajdonos vagy a tulajdonos érdekképviselője) általi hirdetés („ad”, ahogy az angol mondja) is.

Nagyon vigyázni kell a privát hirdetésekkel, mert vannak csalók, egy ilyenbe futottam bele én is. A www.starflats.co.uk-en hirdetett egy „Mr/Mrs David” fantázianevű egyén, aki álomlakást ígért a piaci árnál jóval kedvezőbben. 87font rezsivel hetente egy egyszobás (one bedroom furnished flat), bútorozott lakásért kb a nonszensze kategória. Elkezdtünk levelezni, de hamar előkerült a “gyorsan fizess, személyesen nincs idő találkozni” felállás.
Nem másolom be az egész levelezést, csak a lényeget:

“However, i wouldn't want to collect any money from you as long as you have not sign a contract neither have i take you round my flat.we would not ask you to send your bank statement. At least 1 Month rent and security deposit which is 350GBP(all bills included) & a deposit of 650GBP which is refundable after your first week stay in my flat, would be required from you to transfer through Western union post office and the only way i can help you is for you to make a deposit of one month because of your previous condition. You are to make a transfer using your name as the receiver's name and to your closest relation(friend) as the sender's name to your destined address in the UK premises.

Once you have done this, you can scan the receipt to us, and if you do not have scanner, you may write out the details on the receipt as we will send it to our lawyer to verify on the online website, after verification, then we proceed for reservation/viewing and our flat is okay for you when you arrive, then you will go and pickup the money back and pay for the rent and also, i will refund back to you the cost of transfer and don,t forget all this are to confirm your financial ability and finalizing of the viewing will be done immediately.....”

Soha-soha-soha ne küldj pénzt ismeretlen embernek, továbbá nagyon kicsi az esély, hogy pont a tied lesz az év üzlete! Az a röhej, hogy a starflats oldal felhívása a Western Unionos becsapásokról pont a kamuhirdetés mellett volt. :D

Folytatása következik

Az Európát átszelő utam az Egyesült Királyságba

Március 12-én szerdán indultam neki a nagy útnak, Magyarországról a ködös Albionba, Doverbe, majd onnan Portsmouthba. Sokan gondolhatják, hogy hülyeség volt autóval nekivágni az 1900 km-es távnak (amire három napot szántam), mert repülővel a Budapest-Heathrow távolság direktjárattal pl 2 óra 30 perc.

Az autónak számtalan előnye volt az esetemben:

-         sokkal több cuccot ki tudtam hozni mint repülővel tehettem volna (23kg tömeg- és nagyságkorlátozás), ezzel sokat spóroltam a kezdeteknél,

-         az autó biztosította nekem a maximális mobilitást a Királyságban, pl az olcsó szállás (The Green, Taste of India Rowlands Castle ~ napi 40 font egy „normális-érdekes” en-suite szoba) 18km-re volt a munkahelyemtől, a fix lakásig (két hét keresés) mindennap oda vissza megtettem ezt az utat,

-         az összes ügyemet rugalmasan, késedelem nélkül tudtam intézni (NI szám interjú, lakásnézés, banki dolgok, bevásárlások), ha lehetett, időpontra mentem,

-         eső esetén nem áztam ronggyá; pedig lett volna pár alkalom az alapos fürdésre.

Kellemetlenséget nem tudok mondani, imádok vezetni, a nagy út jó móka volt, azt viszont sajnáltam, hogy csak „átrohantunk” (az autóm és én:) Ausztrián-Németországon-Franciaországon-az Egyesült Királyság déli részén. Az autóm tökéletesen működött, az álom nem vált rémálommá, tankoltam és faltuk a kilométereket. Bár egy jó állapotú Suzukitól az üzembiztosság és a hibátlan futás szinte természetes. :D

Az első etap Magyarországról Stuttgart környékéig tartott, ez 900 km-t ölelt fel, mert hülye fejemmel smucigoskodtam a magyar autópálya matrica vásárlással. Hiba volt, nagy kerülővel, időveszteséggel, tötymörgéssel honorálta a sors a döntésemet. Osztrák autópálya matricát természetesen vettem, használtam is ezerrel. Németországba átlépve örömmel konstatáltam, hogy ott ingyenes a gyorsforgalmi utak használata. Stuttgart pici kerülő volt (100 km), de arrafelé lakik a barátosném a családjával, a találkozás öröme, az ingyenes első osztályú „koszt-kvártély-all inclusive” ellátás bőségesen kárpótolt. A szerdai éjszakát náluk töltöttem, csütörtök reggel fél kilenc körül vágtam neki a második szakasznak, Stuttgarttól a franciaországi Calaisig, ez hozzávetőleg 750 km volt. Okosan előre lefoglaltam a szállást csütörtök éjjelre a calaisi IBIS Budget hotelben (egy éjszaka minden nélkül 45 euro) és megvettem a Calais-Dover kompra a jegyemet (P&Q Ferry 38 font) péntek reggelre. A Csalagút 110-120 euro lett volna.

A második etap, Franciaország unalmasabbnak tűnt mint a német, talán a táj simasága, a szántóföldek látványa erdők helyett, vagy a tompán szürkés légköri viszonyok miatt. Érdekes élmény volt látni, mennyire más egy német és egy francia kisváros. Túl mély összehasonlításba nem akarok bocsátkozni, mert csak egy (igen egy:) francia kisvárosba keveredtem be, azonban a stílus, a hangulat , az épületek szerkezete eltért a korábban Németországban látottól. Hát még a feliratok! :D

A http://maps.google.com-ot és a http://www.viamichelin.com-ot használtam az utam tervezésekor, vagy elkerülte a figyelmemet vagy tényleg nem említette egyik sem, hogy Franciaországban ugyan nincs autópálya matrica, viszont van díjfizetős kapu az autópályán. Erősen meglepődtem a kapuk láttán, szerencsére az ezt a kiadást nem tartalmazó euro büdzsémből simán futotta a díjakra. Hüpp-hüpp. A franciákról azt mondják, hogy csak franciául hajlandóak megszólalni, nos ez vagy nem mindenkire igaz vagy a sármom (IBM-eseknek ~ volt haszna a SARM-os oktatásnak:) indított el valamit a benzinkutas leányzóban, mert bizony angolul beszélgettünk. A másik hölgy rázta a fejét az angol hallatán...

A calaisi IBIS Budget hotelbe simán odataláltam másodszori nekifutásra, a nagy parkolóban leállítottam hűséges, hibátlan autómat, bevittem az este eltöltéséhez szükséges dolgokat (notebook, skypehoz füles, maradék szendvicsek, kóla, a manapság divatos herevasaló kint maradt), a többi kincsemet igyekeztem elpakolni szem elől. Szerencsére nem nyúltak az autómhoz, se a benne lévő tárgyakhoz. Igazi fotóra való téma volt, mégsem kaptam le, amint az IBIS Budget hotel parkolójában fullos SL500-as Mercedes csoda állt, hiába, a spórolás fontos, minden alkalmat meg kell ragadni. :D (A parkoló másik oldalán az IBIS nem takarékos szállodája volt.)

Másnap, péntek reggel tejködre ébredtem, nyirkos és hideg volt minden. A kompom 11:35-kor indult Calaisből, és bár csak kb 10-15 percre voltam a kikötőtől, eldöntöttem, hogy időben elindulok. Ez jó döntés volt, mert többször eltévedtem a négykihajtós körforgalmak dzsungelében, egyszer a kamionok közé keveredtem (köszönöm az egyik segítőkész kamionosnak, hogy kilapítás helyett megmutatta a menekülőutat), máskor pedig a személyforgalmi terminálhoz jutottam, ahol az autó nem fért volna át. Némi bolyongás, a száguldó kamionok előli menekülés után révbe értem. Szó szerint. :) A francia határőrnél félénken bepróbálkoztam a kompjegyemmel, de elhajtott az angol határőrhöz, aki aztán továbbküldött a valódi jegykezelőhöz. Nem volt rájuk írva, hogy vámosok. (Bár a Border Controlbol gondolhattam volna...)

A jegykezelés után beálltam a sorba, vártam kb egy órát és „máris” a hajó gyomrában voltunk pici autómmal. A kocsiból kiszállva a hajó méretét felmérve megfogadtam, hogy nem akkor fogom felfedezni az összes zúgot a kompon, egyszerűen csak felmentem az utasrészre, leültem a hajó orránál lévő egyik ablakhoz és bámultam a semmit, mert akkora köd volt. Eszembe jutott, hogy a zélandi „megtanulok úszni” fogadkozásom nem teljesült és élni szeretnék. Meg az is beugrott, hogy a jövőm ködös...az ismeretlenbe tartok.

Elővettem a GPS-t, az ablakon bámultam ahogy kihajóztunk, a GPS-en követtem az eseményeket. Voltunk 30 méter magasan és -25 méter mélyen is. Hogy lehet ez? Valamerre lejt a tenger??? A tenger mélysége befolyásolja a felette lévő tengervíz vastagságát? A tenger felszínén nincsenek gödrök. Elgondolkodtató...

Kb másfél óra hajózás után, amit fél órásnak „naplóztam” az időzóna átlépése miatt, felsejlettek a ködben Dover kikötő körvonalai, behajóztunk, a híres fehér sziklák jelezték, hogy megérkeztünk. Pici bolyongás után visszataláltam az autóhoz, felbőgtek a motorok, indult az ereszd el a hajamat.

Pillanatok alatt csodálatos verőfényes nap lett, a GPS kijelzőjéből emiatt semmit sem láttam, mindenhonnan autók közeledtek elképesztő sebességgel, az utak körforgalomból körforgalomba vezettek, mindenki (én is:) a bal oldalon ment, a sebességkorlátozást mutató táblák és a mindent pásztázó kamerák erdejében elvesztem. Kb két perc után eltévedtem, nem egyszer, nem kétszer. Tudtam, hogy kemény lesz, azonban sokkolt a hirtelen nyakamba szakadt újdonságtömeg... Egy fogadónál nyomtam egy visszafordulást és onnan szerencsére már minden simán ment. Ez volt a páli fordulat? Később talán kétszer-háromszor fordult elő, hogy az ismeretlen angol sofőr „önként” felajánlotta (utólag is köszi) a saját sávját számomra némi vészfékezéssel egybekötve, mert az én sávom a rossz csíkválasztás miatt hirtelen megszűnt. Ennyi belefér a nemzetek közötti barátságba, ugye?!

Doverből kikecmeregve ráálltam a „High way” (USA) helyett a „Fast road”-ra (UK) (az angol kolléga kijavított), pár óra múlva már Portsmouthban keveregtem. Sikerült autóval is megtalálnom a coshami vasútállomást, persze totál máshol kellett volna lennem.

Felettébb furcsák számomra az angol körforgalmak, néha tökre nem körforgalomnak tűnnek az alakjuk alapján, illetve már a behajtásnál ki kell választani a jó sávot a kettő-három sáv közül, ugyanis ha magában a körforgalomban váltasz sávot, az itt megbocsáthatatlan emberi hiba (irányjelzővel vagy nélküle, tök mindegy, minden balesetveszély nélkül!), a feldühödött angol képes direkt felgyorsítani és dudál mintha fizetnének érte. Amúgy is gyorsan közlekednek, az autóik pedig sokkal erősebbek az enyémnél, esélyem sincs megszökni... A GPS sajnos időnként bevitt/bevisz a málnásba a kétértelmű jelzéseivel. Ha pedig rosszul soroltam be a körforgalomba, akkor már csak a benti sávváltás, anyázás, dudálás révén tudok korrigálni...

Az angol utak minősége szintén meglepetés volt, ócskák az osztrák, német, francia főutakhoz képest, szerintem kb az átlag magyar szint. Az úttest közepén, mindentől távol hirtelen egy szakadékot talál az ember, ha gyors, akkor képes kikerülni, ha nem, akkor bebukta. Volt, hogy bebuktam, mert nem volt helyem korrigálni.

Pont időben érkeztem a szállásra, délután négytől lehetett elfoglalni a szobát. A hotel érdekes volt, ilyen stílusúban még nem jártam. A lepukkant keveredett a kissé koszos ócskával, mindenhol vastag drapériák, indiai kellékek voltak és egy mozgásérzékelős illatosító a szobám ajtajával szemben. Ez amikor meglátott, csak fújta a dalt szagos tartalmát, amitől forgott a gyomrom. Befordítottam a fal felé, a fal nem mozog alapon (ez nem Új-Zéland), de reggelre valaki mindig visszafordította. A szobaajtómat nem lehetett bezárni, ezért gyorsan megjavítottam, másnap a főbejárat kilincse akart a kezemben maradni, elutasítottam a közeledését. Két hét után, a meghosszabbított ottlétem alatt sem javította meg senki azt a kilincset.

A hotel(?) előnye volt a kedves, segítőkész házinéni a férjével(?) és az ingyen wifi, ami néha „elszállt magától”, de szerencsére e nárcisztikus hajlamát kevésszer gyakorolta. Volt skype, letöltés, csuhajja.

Már-már celebnek éreztem magam, aki haknizni jött, mert érkezésem másnapján fergeteges buli hétvége kezdődött az ablakom alatt. Valami zenefesztivált rendeztek, ez kitartott egész hétvégén, sőt, többször megismétlődött. Milyen príma lehet a szomszédban lakni. :D

Nos, zárásként elmondom, először menekülni akartam a szállásról, főleg a gyomrom akart elfutni, aztán összeszoktunk a kecóval. Ha megint szükség lenne átmeneti olcsó(!) lakóhelyre, akkor nem vetném el azonnal a Taste of Indiát. A konyhájukról semmit sem tudok, bár a szobához járt reggeli, egyszer sem voltam már ott, mire felszolgálták volna.

A következő bejegyzésben a Királyságban kezdő Robi nehéz lépéseiről fogok írni.

Az út során és a két hétig lakóhelyemként szolgáló hotelről készült képek következnek. (az autópályás képek minőségéért elnézést kérek, 120-nál fotózni és vezetni nehezen ment). –ez későbbre tolódik, mert az állandó netemig vodafone 3G-m van. :)


Az ígért képek, szöveg hamarosan. :)

Franciaországban, autópályán, 130-nál		Igen, eltévedtem...már megint...basszus
Unalmas francia táj...éppen aludtam		Egy pihenő, mert kocka volt a hátsóm
Útban a calaisi komp felé, pénteki ködben		A kompra várva Calaisban
Ilyenek a kompok Calais-Dover között		A calaisi kikötő
A calaisi kikötő		A kikötőből
Egy komp Calaisban		Étterem a hajón
Egy másik pontból		Indulás a calaisi kikötőből
A nagy semmi mögöttünk		Az étterem
A még nagyobb semmi előttünk, Robi jövője		Ködös komp közeleg (k alliteráció)
Az bizony ott Dover		Dover közelebb
Dover elég közel		Dover bejárata
Dover bejárata II.		Ütközésveszély
Ennél közelebb már nem mentünk		Hajóparkoló
Hajóparkoló II.		Dover fehér sziklái
Dover fehér sziklái II.		Már úton Portsmouth felé
Portsmouth közelében		Hamarosan érkezés
Életem második legrosszabb fish and chipse		Az első szállásom, The Green Taste of India
Baglyos bögre I.		Baglyos bögre II.
A szobám a The Greenben		Szoba II.
Szoba III.		Az udvar
Ódon falak		Az ominózus szagosító az asztalon
Az utolsó ott töltött napomon

Itt van Robi, itt van újra (és szép mint mindig....) az angliai kezdetek

Szervusz kedves látogató!

Március 15-e van, jeles nap, valaki szülinapot ünnepel (gratulálok neki!), valaki forradalomra és szabadságharcra emlékezik, valaki pedig blogot ír. :)

Robi kalandjai folytatódnak, igaz nem az egzotikus Új-Zélandon, hanem az Egyesült Királyságban, Portsmouthban.

Ahogy korábban írtam Új-Zéland csodálatos, azonban túl nagy árat jelentett az évenkénti maximum egyszeri hazamenetel és a pokoli távolság. Anglia csak két és fél óra repülővel. Illetve 1800-1900km autóval. Én ez utóbbit választottam :), de erről később.

Röviden, pár mondatban mesélek az angol kaland előzményeiről. Zélandról hazamentem és otthon megint várt a döntés, hogyan tovább. Vissza a volt céghez (ha visszavennének) vagy felmenni Budapestre (sok ember álma) vagy külföld. Megint a külföld nyert, releváns német nyelvtudás nélkül az Egyesült Királyság. Két állásra („Unix admin pozíció”) jelentkeztem, az egyikkel kapcsolatban megkeresett egy rendkívül türelmes, segítőkész és tüneményes fejvadász angol hölgy és két interjú után (egy skypeos szakmai+angol otthonról és egy személyes szakmai+angol Portsmouthban) kaptam ajánlatot, amit elfogadtam.

Nem hiszem, hogy különleges lennék ( a fenéket nem hiszem, de hogy írjam ezt le??:), bárki elérheti ugyanezt a „sikert”, csak tennie kell érte. Sült galambok nem repkednek...

Minden kezdet nehéz, még Angliában is. Volt kint munkám, de azon kívül semmi, se ismerős, se szállás-hotel, se Beethoven, se rock’n roll.

Elkezdtem szervezni, amit nagyon szeretek (lehet, hogy szakmát fogok váltani?). A szállást lefoglaltam előre, sikerült egy „érdekes” (és olcsó, ez volt a leglényegesebb szempont) hotelt lefoglalnom 8 napra, illetve a skype segítségével angol lakásbérlet közvetítő cégekkel telefonáltam, bérelhető lakás érdekében. Ez még mindig nem jött össze, de dolgozom rajta.

Eldöntöttem, hogy autóval megyek ki, mert így sokkal mobilisabb vagyok és egyszerre több cuccot tudok kivinni. Ebben csodálatosan megbízható Suzuki Swift 1.0 GLX-em lett szuper partnerem. A három napos, 1900km-es megtett út alatt semmi, azaz zéró, nulla, nyista, nuku...kifogytam.. probléma sem volt, csak tankoltunk és folytattuk az utat.

Köszönetnyilvánítások következnek: köszönöm Trudienak, az angol fejvadász Hölgynek, köszönöm a Családomnak, köszönöm a kicsi Autómnak, Mindenkinek, aki drukkolt, a szerencsének, hogy életem második legnagyobb kalandja elindult és halad!!!!

Az út viszontagságait a következő bejegyzésben fogom taglalni.

Addig is csíííííírz (cheers:)!

Zélandi Záró (S)Zösszenet / Final post about New Zealand

A fényképeket pakoltam a gépemen, rendszereztem, archiváltam, amikor találtam még pár, a hazaúton készült fotót. Hogy meglegyen a számomra kedves keretes szerkezet a blogon, feltöltöm ezt a pár képet és lezárom a zélandi kalandbeszámolót. Nem mondom tutira, de  amennyiben lesz erőm, akkor az elmaradt angol fordításokat pótolom. A blog sorsáról még nem döntöttem. Most SÜNetelni fog egy darabig, ha sikerül külföldön munkát találnom, akkor egy erős kanyarral és módosított címmel folytatom, folytatnám.

A jövőmet illetően minden bizonytalan... (magyarul vettem lottót) A zélandi kaland meghozta a kedvem a világhoz, szívesen utaznék külföldre. Azonban – ahogy már korábban eldöntöttem – Magyarországon szeretnék végleg letelepedni, tehát a külföldi kaland(ok) átmenetiek lennének. 

Radnóti Miklóstól a ’Nem tudhatom’ jutott azonnal eszembe, elementári költő, tőle idézek:

Radnóti Miklós: Nem tudhatom (részlet)

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.   <<<  Itt indul a lényeg !!

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

...

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ...”

Most pedig jöjjenek a képek a hazaútról! :)  Viszlát Új-Zéland!